|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 47 találat | lapozás: 1-30 | 31-47 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Gazda Klára 2007. február 23.Nagyváradon, a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület székházának dísztermében február 25-én megemlékezést tartanak a kommunizmus áldozatairól. Bemutatják az 1956 emlékezete Biharban című könyvet, a Partiumi füzetek 45. számát. A 182, Bihar megyei 56-os meghurcoltatásait, életrajzát ismertető könyv gazdag dokumentációs és fényképmelléklettel jelent meg, Dukrét Géza és Kupán Árpád szerkesztésében. Legújabb kiadványait mutatta be február 22-én a Kriza János Néprajzi Társaság a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum szervezte közönségtalálkozón. Az érdeklődők a Kriza János Néprajzi Társaság 14. Évkönyvét vehették kézbe, ezenkívül a Tanulmányok Szentimrei Judit 85. születésnapjára című emlékkönyvet, Gazda Klára és Tötszegi Tekla szerkesztésében, Pávai István Zene, vallás, identitás a moldvai magyar népéletben című munkáját, valamint Tánczos Vilmos Folklórszimbólumok és Pozsony Ferenc Erdélyi népszokások című könyvét. A marosvásárhelyi Bod Péter Napok keretében a Bod Péter Diakóniai és Tanulmányi Központban Csép Sándor Egyetlenem és Áldás, népesség című filmjeit vetítették. /Kultúr hírek. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 23./2007. február 23.Tizenegy könyvét mutatja be a Kriza János Néprajzi Társaság. Marosvásárhelyen kezdődött február 22-én az a rendhagyó erdélyi könyvbemutató-sorozat, amelyre a Kriza János Néprajzi Társaság (KJNT) vállalkozott – a körút következő állomása Csíkszereda lesz. „Ma már nemcsak reprezentatív munkákat adunk ki. Újabban lehetőséget biztosítunk a néprajz szakos tanárainknak és diákjainknak, hogy értékesebb jegyzeteiket könyv formájában közölhessék” – emelte ki bevezetőjében Szabó Árpád Töhötöm, a társaság alelnöke. A sorozatot a műfaj két kiváló erdélyi képviselője kezdte: Tánczos Vilmos és Pozsony Ferenc. Utóbbi, aki a társaság elnöki tisztségét is betölti, Erdélyi népszokások című kötetében a népszokásokat egy dinamikusan alakuló kultúra elemeiként mutatta be. A társaság évkönyve egyfajta fórumnak tekinthető, ahol előre meghirdetett tematika mentén Budapesttől a Székelyföldig mindenki megszólalhat. A Kriza János Néprajzi Társaság külön kötetet szentelt a 80 éves Kallós Zoltánnak. A kötetben szemelvények találhatók abból a gazdag levelezésből, amelyet a néprajzkutató folytatott a szakma képviselőivel. A moldvai csángók bibliográfiája, mely 5376 bibliográfiai tételt tartalmaz, hamarosan digitalizált formában a szervezet www.kjnt. ro című honlapján is olvasható lesz. /Szucher Ervin: Néprajzi könyvzápor. = Krónika (Kolozsvár), febr. 23./ A tavalyi évkönyvben dr. Gazda Klára egyetemi docenst, az idei 14. évkönyvben Szentimrei Judit néprajzost köszöntötték. A Kriza Könyvek sorozatban a 27. kötetnél tartanak, a sorozatnak célja, hogy fiatal, pályakezdő kutatók elemző munkáinak biztosítsanak helyet. Az egyetemi jegyzetek kiadványainak sorozatában két kötet látott napvilágot, Táncos Vilmos Folklórszimbólumok és Pozsony Ferenc Erdélyi népszokások című egyetemi jegyzetei. A moldvai csángók bibliográfiája lengyel, olasz, német és magyarországi összefogással készült Ilyés Sándor összeállításában. Ehhez a témához kapcsolódik Pávai István Zene, vallás, identitás a moldvai magyar népéletben című kötete, amely a szerző összegyűjtött írásait tartalmazza. A bemutató végén Pozsony Ferenc a társaság 10 ezer kötetes szakkönyvtáráról, archiváló adattáráról és a 20 ezer alkotást őrző fotótáráról tartott ismertetőt. /(berekméri): Bemutatták a KJNT legújabb kiadványait. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 24./2007. május 22.Kilencvenöt éves korában Marosvásárhelyen elhunyt id. Haáz Sándor néprajzkutató. /Székelyudvarhely, 1912. ápr. 3. – Marosvásárhely, 2007. máj. 21/. Édesapjával, Haáz Rezső festőművész-tanárral – a székelyudvarhelyi múzeum alapítójával – már kisdiák korában együtt járták a Székelyudvarhely környéki falvakat, felkutatták a népművészeti értékeket, népdalokat tanultak. Szobrásznak készült, a budapesti Képzőművészeti Főiskolán végzett. Érdeklődni kezdett a néptánc iránt, Kolozsváron bekapcsolódott az erdélyi fiatalok falukutató mozgalmába. Mint szobrász és rajztanár helyezkedett el Székelyudvarhelyen Agyag- és Faipari Iskolában (1940–42), majd a tanonciskola igazgatója (1942–45), 1945-től rajztanár a Református Kollégiumban és Tanítóképzőben, 1948-tól Korondon, 1949–54 között a Székelykeresztúri Tanítóképzőben rajztanár. Rajztanári munkája mellett tánccsoportokat szervezett, népszerűsítő előadásokat tartott. 1964-től nyugdíjazásáig újból rajztanár Marosvásárhelyen. Nyugdíjazása után teljesedett ki az erdélyi népviseleteket, varrottasokat leíró, bemutató, rendszerező munkássága. A Gazda Klárával együtt jegyzett Székelyek ünneplőben. Színek és formák a Székelyföld népviseletében (Budapest, 1998) című kötet jelentette munkássága betetőzését, ez a könyv nyújtotta mindeddig a legteljesebb képet a székely népviseletről. Fontos könyve az Udvarhelyi varrottasok (1976), ő készítette a Kis-Küküllő vidéki magyar népművészet (1978), valamint a Széki iratosok (1983) című kötetek rajzait is. Id. Haáz Sándort 24-én helyezik örök nyugalomra a székelyudvarhelyi református temetőben. /In memoriam id. Haáz Sándor. = Krónika (Kolozsvár), máj. 22./2008. október 20.A néprajzosok találkozója ezelőtt három évvel kezdődött, tanszéki konferenciára pedig először kerül sor, ennek célja a romániai magyar néprajzkutatás jeles alakjainak bemutatása – mondta a kolozsvári néprajzkutatás 110. évfordulója alkalmából a Babes–Bolyai Tudományegyetem Magyar Néprajz és Antropológia Tanszéke és a Kriza János Néprajzi Társaság által szervezett konferencia köszöntőjében Keszeg Vilmos tanszékvezető. A rendezvényen Kósa László budapesti néprajzkutató a felsőoktatásnak a magyar néprajztudomány történetében betöltött szerepéről beszélt, kiemelve többek között Hermann Antal, Kodály Zoltán és Ortutay Gyula munkásságát. Almási István a kolozsvári népzenekutató műhely történetét mutatta be, Olosz Katalin pedig az Erdélyi Múzeum-Egyesület és az Erdélyi Múzeum népköltészettel kapcsolatos tevékenységét ismertette. Tánczos Vilmos az erdélyi magyar vallási néprajzi kutatásban megjelenő irányzatokról és módszerekről tartott előadást, Pozsony Ferenc pedig Nagy Jenő néprajzi és nyelvészeti munkásságának tudománytörténeti jelentőségét méltatta. Keszeg Vilmos a szövegmondás és a mindennapi élet kapcsolatát taglalta Nagy Olga életművében, Tötszegi Tekla pedig a „múzeumőr és múzeumteremtő” Kós Károlyról beszélt. Bemutatták a Magyar Néprajz és Antropológia Tanszék és a Kriza János Néprajzi Társaság (KJNT) könyveit, majd köszöntötték Gazda Klárát. A találkozón az elmúlt évben doktori címet szerzett Könczei Csongor A „nevenincs” muzsikusok. A kalotaszegi cigányzenészek 20. századi működésének történeti áttekintése címmel tartott előadást. A Demény István Pál-díjat idén Dénes Ida érdemelte ki, aki most végzett a néprajz szakon, ősztől pedig ugyanitt mesterképzésen vesz részt. /F. ZS. : Néprajzos konferencia és szakmabeliek találkozója. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 20./2008. október 22.Október 17-én és 18-án két konferenciát is rendeztek Kolozsváron, amelyet a néprajzosok találkozója követett. Az első konferencia a tavalyi előzményeket maga mögött tudó A Mezőség-kutatás eredményei II. címmel az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) Jókai utcai székházában zajlott. A konferencia szervezője az EME Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztálya, valamint a Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Magyar Néprajz és Antropológia Tanszéke volt. Keszeg Vilmos tanszékvezető professzor bemutatta az utóbbi 150–170 év Mezőségre vonatkozó kutatástörténetét. Fülöp Mónika néprajzkutató a múlt század közepén kibontakozott bálványosváraljai falukutatás kapcsán beszélt a váraljaiak hitét vizsgáló hagyatékról. Könczei Csongor egy mezőségi cigánymuzsikus család másodlagos etnikai- és vallási identitásváltását vizsgálta. Pozsony Ferenc, a kolozsvári Magyar Néprajz és Antropológia Tanszékének professzora a Pusztakamaráson a XX. század folyamán végbement etno-demográfiai folyamatokról beszélt. Kallós Zoltán neves folklórkutató mezőségi gyűjtését idézte fel. Másnap volt a kolozsvári néprajzoktatás 110. évfordulója alkalmából rendezett megemlékező konferencia. Kósa László akadémikus bemutatta azon tanszékeket és egyetemeket, ahol felsőfokon folyik néprajzoktatás. Végül a nyugdíjba vonuló Gazda Klára egyetemi docenst köszöntötték. /Dénes Ida: Néprajzos hétvége Kolozsváron. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), okt. 22./2009. január 7.A 107-es, Magyarlóna–Brév közötti megyei út mentén levő négy falut vette célba a kutatás: a polgárosultabb Tordaszentlászlót, mint községközpontot, a hajdani (1930) Torda-Aranyos vármegye egyik legrégibb művelődési központját, a Kolozsvár külvárosához közelebb eső Magyarfenest, valamint két román falut: a kollektivizált Jára- vagy Oláhrákost, illetve a kollektivizálatlan Hesdátot. Tordaszentlászló változatos gasztronómiai kínálatán kívül, kalotaszegi látnivalókat biztosít az idelátogatóknak /Tordaszentlászlói Kalotaszegi Tájmúzeum, Jósika–Mikes–Széchen barokk stílusú kastély és dentrológiai park, a református templom és berendezése, a több mint 400 esztendős magyar iskola és tablógyűjteménye, Szent László király szobra és a királyhoz fűződő hagyományok (Szent-László kútja), a Tordai-hasadék, a Szent László-napi magyar kórustalálkozó, művészi kopjafa a falu alapításának és fontosabb történelmi eseményeinek évszámával, a millenniumi Kiserdő a honvéd emlékoszloppal, a Szentlászlói Kórus és Fúvószenekar, két hagyományőrző tánccsoport, gazdag községi könyvtár, színjátszó csoport/. Magyarfenesen a felújított árpádkori magyar római katolikus templom, a református templom szép népi varrottasaival, a kolozsvári Heltai Alapítvány által évente megrendezett Szent István-napi néptáncfesztivállal, valamint vendéglőjével vonzza a turistákat. A kutatói terepmunkát és felméréseket 41 kutató és egyetemi hallgató végezte, melynek során több mint 100 fénykép, 200 órányi hangos felvétel és 20 órányi videofelvételt készítettek a négy faluban. Tordaszentlászlón Tötszegi Tekla és Gazda Klára tanároknak a népi szűcshímzés, a női mellrevaló készítésének munkafolyamatát, szakszókincsét, ornamentikáját sikerült rögzíteniük, Magyarfenesről egy asszonyöltözetet, Hesdátról juhászati eszközöket vásároltak meg. A kutatás és felmérés teljes szintézisét Kolozs Megye Tanácsa román nyelvű dokumentumkötetben adja ki. De miért csak román nyelven? Meddig tart még ez az etnikai elfogultság? /Boldizsár Zeyk Imre: Hagyományozás – Híradás a készülő észak-erdélyi autópálya menti négy faluban végzett kutatások eredményeiről. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 7./2009. március 19.Kolozsváron a Kriza János Néprajzi Társaságnál (KJNT) Gazda Klára, Keszeg Vilmos, Peti Lehel és Tötszegi Tekla könyvét ismertették. Gazda Klára Közösségi tárgykultúra – művészeti hagyomány című egyetemi jegyzetére az interdiszciplinaritás és az antropológiai szemlélet jellemző. Keszeg Vilmos Alfabetizáció, írásszokások, populáris írásbeliség című kötetét termékeny egyensúly jellemzi. Peti Lehel A moldvai csángók vallásossága című könyvében található nyolc tanulmány a vallásosság témájával (látomások, szektásodás, mozgalmak) foglalkozik. A Tötszegi Tekla által szerkesztett Satul traditional vazut prin obiectivul lui Denis Galloway című kötet bemutatja Galloway fényképész-festő életpályáját. Szabó Árpád Töhötöm a fiatal kutatók tanulmányait tartalmazó Lenyomatok című kiadvány VII-es számú kötetét, Ilyés Sándor a KJNT 16. évkönyvét, Jakab Albert Zsolt pedig a néprajz szak oktatóinak tanulmánykötetét mutatta be. /Ferencz Zsolt: Néprajzosok könyvbemutatója. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 19./2009. szeptember 18.Dr. Borcsa János író elkészítette a falunapokra szülőfalujáról a Kézdiszentléleki breviáriumot, a közel ötszáz oldalas monográfiát. A könyv szakírók, kutatók – Kónya Ádám, Cserey Zoltán, dr. Binder Pál, Tüdős S. Kinga, Coroi Artúr, Pozsony Ferenc, Gazda Klára, G. Olosz Ella stb. – munkáiból áll össze. Először látott nyomdafestéket a kötetben dr. Székely Zsolt (Kézdiszentlélek régészeti múltja), Áros Károly (Kézdiszentlélek sportélete) és Dávidné Bartalis Izabella (A kőfaragó Bartalis család) egy-egy tanulmánya is. /Dimény H. Árpád: Elkészült Kézdiszentlélek olvasókönyve. = Székely Hírmondó (Kézdivásárhely), szept. 18./2009. október 28.Valamennyi korosztály részvételére számít november 21-én a Kolozsvár magyar művelődési életéhez programokkal hozzájárulni kívánó, 1999-ben alakult Ördögtérgye Néptáncegyüttes. A szervezet tízéves születésnapját is megünneplő VI. Kolozsvári Népzene- és Néptánctalálkozó gazdag programmal várja az érdeklődőket. Stanik Bence, az Ördögtérgye elnöke kifejtette, az egyesület Kolozsvár egyik legfontosabb kulturális-művelődési szervezetévé kezd válni. A program idén is gyermekfoglalkozással kezdődik, majd a Mátyás király álruhái című mesejátékot adja elő a Maros Művészegyüttes. Ezt követően Néprajzi egyetemi jegyzetek címmel a Kriza János Néprajzi Társaság rendhagyó, táncos könyvbemutatót tart: Gazda Klára, Szikszai Mária, Pozsony Ferenc és Keszeg Vilmos mutatja be egy-egy kötetét. A tíz év alatt több ördögtérgyés házasság született. Megtartják a korábbi és a jelenlegi ördögtérgyések találkozóját. – Az Ördögtérgye aktív táncosainak mintegy fele oktat jelenleg folyamatosan a világ különböző országaiban: az Amerikai Egyesült Államokban, Magyarországon stb. és persze Erdély különböző településein. /Ferencz Zsolt: Évforduló – „Ne elégedjünk meg azzal, amit kaptunk, próbáljuk meg azt továbbadni” – bíztat Stanik Bence, az Ördögtérgye Néptáncegyüttes elnöke. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 28./2009. november 23.A kolozsvári Ördögtérgye Néptáncegyüttes megalakulásának tízéves évfordulóját ünnepelték a hatodik Kolozsvári Népzene- és Néptánctalálkozón. Az rendezvény délelőtti programjai elsősorban gyermekeknek szóltak, délután pedig felnőtt táncoktatással, a Kriza János Néprajzi Társaság könyvbemutatóival, nemez- és fotókiállítással folytatódott a program. Az esti gálaműsoron fellépett a Zurboló, a Szarkaláb, a Kaláka és a szegedi Cuháré néptáncegyüttes is. Az Ördögtérgye pedig a Feketetó – a feketetói vásár táncban és énekben című műsorát mutatta be. Néprajzi egyetemi jegyzetek címmel Gazda Klára, Szikszai Mária, Keszeg Vilmos, Pozsony Ferenc könyveit mutatták be. Ezt követően az Ördögtérgye Néptáncegyüttes tíz év nemezterméséből szervezett kiállítást és vásárt. Henics Tamás bécsi fotóművész Falu szélén, táncház mélyén című fotókiállítását is délután nyitották meg. Kallós Zoltán néprajzkutató és Lengyel „Türei” László is népdalokat énekelt. /Tízéves születésnapját ünnepelte az Ördögtérgye. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 23./2013. január 18.Értelmesen és cselekvően élni – interjú Gazda Józseffel (1936. április 8-án született Kézdivásárhelyen. A középiskolát a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban végezte, a Bolyai Tudományegyetemen szerzett magyar nyelv és irodalom szakos tanári oklevelet. Előbb Székelykocsárdon, majd a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban, 1964-től a kovásznai gimnáziumban tanított, innen vonult nyugdíjba. Kutatói munkáját nem hagyta abba, sőt még nagyobb intenzitással folytatta, az erdélyi művelődési életben továbbra is jelentős szerepet tölt be. Művészettörténeti és műkritikai írásai jelentek meg. Megírta az első rendszeres magyar irodalmi tankönyvet a líceumi ciklus számára. A régi falu emlékezetét 280, magnószalagra vett vallomással örökítette meg Így tudom, így mondom címmel. 1989 után számos kötete jelent meg, Emlékek Ázsiája c. könyve megtalálható a Magyar Elektronikus Könyvtárban.)„A politikából, ha vérre megy a játék, nem vonhatjuk ki magunkat. Viszont a zsebre végzett politizálást, ha agyonvernének, sem vállalnám. Ezért nem volt soha olyan ambícióm, hogy a politika küzdőterén játékos legyek. Inkább a börtönt vállaltam volna, mintsem képviselő legyek.” – Családja számos tagja érdeklődik az irodalom, a művészetek, a néprajz iránt, alkot/alkotott ezeken a területeken. Ön miért választotta a tanári pályát és éppen a magyar irodalom szakot? – Édesanyánk, aki oldalágon távoli rokonságban állt Benedek Elekkel, szinte jelszóként oltotta belénk, hogy mindent lehet, csak akarni kell. Ő is irodalmi érdeklődésű volt, fiatalkorában írt is, s egész életében fájt neki, hogy lesodródott erről a pályáról. Mi szinte kötelességünknek éreztük az ő félbemaradt vágyait valóra váltani. A néprajz iránti érdeklődést a feleségem, Ella (Olosz Ella textilművész, néprajzkutató) hozta a családba, ő volt hatással a saját testvérére, Olosz Katalinra, aztán a húgomra (Gazda Klára), és a lányunkra (Szőcsné Gazda Enikő). De én úgy vélem, a néprajz iránti érdeklődés a kisebbségi helyzetünkkel is összefügg, hiszen itt a nemzet, a népi és nem népi kultúra és költészet felmutatása kiközösítettségünkben felértékelődik. Én a tanítványaimnak gyakran mondtam, hogy nincs annál tökéletesebb, fantasztikusabb érték, mint amit a népköltészet örökített ránk, akár Shakespeare és Petőfi alkotásait is felülmúlja. A magyar szakot azért választottam, mert az irodalom, a művészet süldőkoromtól vonzott. Szenvedélyes olvasó voltam, iskoláskoromban inkább olvastam, mint tanultam, a leckéimet elhanyagoltam, mert elvont tőlük a könyv. Ez alakította a lelkületemet, befolyásolt a pályaválasztásban. Salamon Sándor magyartanárom, osztályfőnököm az eszményképem volt: mindig kéregette kölcsön a többi tanártól az órákat, hogy ugyanazt a tananyagot több idő alatt tudja elmondani. Az ő szenvedélye rám is átragadt, s ha nem is olyan sikeresen, de én is gyakran „sorban álltam” kollégáimnál, hátha kaphatnék egy számukra nélkülözhető „pluszórát”. Visszagondolva a véletlen játéka vagy a Jóisten keze, hogy magyartanár lettem. Édesanyám ugyanis azt szerette volna, ha orvosi pályára lépek, és én őt annyira szerettem, hogy bár nem vonzott az orvosi hivatás, oda jelentkeztem, a kedvéért elvégeztem az egy hónapos előkészítő tanfolyamot. A felvételi előtt két nappal volt az egészségügyi vizsgálat, és bár nekem néhány évvel azelőtt volt ízületi és szív-mellhártyagyulladásom, az orvos nem vett észre semmi rendellenességet. Az ajtóból visszakérdeztem, nem hallotta a visszamaradt szívzörejemet. Az orvos visszahívott, újra meghallgatott, nem szólt semmit, de másnap kiíratta, hogy nem felvételizhetek, mert nem vagyok egészséges. Repülőgéppel mentem Marosvásárhelyről Kolozsvárra, utolsó percben léptem be a Bolyai Egyetem titkárságára, hogy magyar szakra beiratkozzam. Tehát a fátum is közrejátszott, hogy magyartanár lettem. – Egyszer azt mondta, olyan csodálatos a pedagóguspálya, hogy mindennap ünneplő ruhában kellene a katedrához állni. Hogy látja, mi a feladata a magyartanárnak a kisebbségben élő magyarság körében? – Nem a magyartanárnak, hanem minden magyar iskolában tanító tanárnak küldetésként kellene felfognia a hivatását: azt, hogy magyar gyerekeket magyarul tanít. Nem túlzok, ha azt mondom, utálattal gondolok azokra a pályán levő tanárokra, akik nézik az órájukat, s várják, mikor csengetnek ki, és hálátlanok, nem vállalják a küldetést, s csak kenyérkeresetnek tekintve felelőtlenül végzik a munkájukat. Minket, tanárokat a Jóisten azzal bízott meg a kisebbségi sorsban, hogy a nemzetünket megtartsuk és megtartassuk. Ez nemcsak a magyartanárokra, hanem a fizikusokra, a biológusokra is egyaránt vonatkozik. Én kettős küldetést éreztem, hiszen tanítani nem közönséges munka, de ezen belül az irodalom kiemelt szerepet kap, Balassi Bálintot, Arany Jánost, Petőfi Sándort, Adyt és József Attilát tanítani csodálatos feladat. – Több művészettörténeti monográfiát, művészeti kritikát is írt. A felesége, Olosz Ella textilművész hatására kezdett érdeklődni a művészet iránt? – Éppen fordítva, a művészet iránti érdeklődésemnek köszönhetem, hogy megismertem a feleségemet. Nem azért érdekelt a művészet, mert a feleségem művész volt, hanem azért „került” a művész feleség, mert én engedélyt kértem a képzőművészeti főiskola tanáraitól, hogy művészettörténeti órákra, műtermekbe járhassak, mert képezni akartam magamat. Így ismertem meg a leendő feleségemet. Engem már gyerekként is érdekelt a művészet, ebben Gyárfás Jenőnek volt szerepe, akinek gyönyörű festményei vannak Sepsiszentgyörgyön. Utólag tudtam meg, hogy 22 évesen a kor egyik legnagyobb festőjeként indult, megnyerte a Nemzeti Szalon évi kiállításának fődíját, aztán hazajött Sepsiszentgyörgyre, ahol „a dudva, a muhar, a gaz” lehúzta. Ezért éreztem belső kényszert, hogy bemutassam a világnak. Megtudtam, hogy él a fia, kezdtem hozzájárni, ez indított el az úton, hogy írhassak róla, ebbe az irányban is kellett képeznem magam. – Művelődésszervezőként dolgozott, diákszínjátszó csapatot működtetett, és 24. éve szervezi minden tavasszal a Csoma-napokat. Az iskolán kívüli munkát miért tartotta fontosnak? – A diákszínjátszás a gyerek sokoldalúságát fejleszti. Én soha senkit nem utasítottam vissza, aki jelentkezett a diákszínjátszó csoportba. Emiatt gyakran előfordult, hogy ugyanazt a szerepet két-három diákra is ki kellett osztanom. A kollegák 80 százaléka hülyének tartott, hogy ennyit foglalkozom órákon kívül is a diákokkal. Fel sem tudták fogni, hogy miért teszem. Az a véleményem, hogy a feladat választ meg minket, és nem mi a feladatot. Így van ez a Kőrösi Csoma Sándor Egyesület vezetésével is. Én nem vagyok Csoma-kutató, biztos, hogy soha sehol nem szerveztem volna Kőrösi Csoma Sándor Egyesületet, de ha már a sors úgy hozta, hogy Kovásznán élek, 2,5 kilométerre Kőrösi Csoma Sándor szülőfalujától, Csomakőröstől, úgy gondoltam, valakinek ezt a feladatot is el kell végeznie, és ki más tenné, mint aki vállalja. Már kilencven tavaszán megszerveztük a Csoma-napokat, tudnak rólunk, hírünk van. Úgy érzem, ezzel is missziót teljesítünk olyan értelemben, hogy az egyik legnagyobb 20. századi Csoma-kutató, Marcell Péter röviddel halála előtt vallomásként mondta el, hogy nem szentelte volna az élete két évtizedét a Csoma-kutatásnak, ha nem lettek volna a Csoma-napok. Számára a Csoma-napok volt a biztos pont, az, hogy amit elhozott vagy elküldött nekünk, szerepelt konferenciáinkon, meg is jelentettük. Ezért is fájó, hogy sorrendben immár 18. könyvünket tavaly „ellenszélben” kellett kiadnunk, nem kaptuk meg rá a szükséges támogatásokat, s az egyesület vezetőjeként kénytelen voltam a magam zsebéből kifizetnem a hiányzó pár ezer lejt, hogy – szinte kötelezővé vált hagyományainkhoz híven – az előző évi Csoma-konferencián elhangzottakat megjelentethessük. Kezdetben, az 1990-es első konferenciánkon három résztvevő volt, aztán öt, majd húsz, az elmúlt három évben pedig esetenként több mint harminc tudós vett részt, például Párizsból, Budapestről, Kanadából, Mongóliából, idén Japánból, Kazahsztánból és Koreából is várunk előadókat. Mindezt óriási munkabefektetéssel, következetességgel lehet elérni. Akkora teher van a vállamon, sokszor úgy érzem, nem tudom tovább csinálni, bár sokan vannak, akik erejük és lehetőségeik szerint segítenek. De az igazság az, hogy ez nem is egy ember munkája. – Az is hatalmas munka volt, amikor 280, előzetesen magnószalagra rögzített vallomás segítségével örökítette meg a régi falu emlékezetét. Hogy látja, azóta hova fejlődött a székely falu? – A vallomásos könyvet majdnem nem jelentette meg a Kriterion, mert a szerkesztő olyan szűk látókörű volt, hogy nem akarta elfogadni magát a műfajt. Hogy darabokra tördeltem a vallomásokat, s ezekből a darabokból szerkesztettem, írtam meg a könyvet mint „látleletet” a múltról. Akkor már dühöngött a szocializmus, verte szét a tradíciót, úton útfélen énekelte a tömeg az Internacionálét, hogy a múltat végképp el kell törölni, és ezt próbálták is gyakorlatba ültetni. A könyv azért született, mert rádöbbentem, hogy köztünk élnek a „régi falu” utolsó szemtanúi, akik még a tűz világánál énekeltek fonás közben, még ismerték, megélték a 19. századig szinte töretlen épségben megmaradt hagyományokat. Az élet a 20. században gyorsult fel, de a hetvenes évek elején az öregek még fel tudták idézni a régi falu emlékezetét, én ezt vetettem papírra az utókor számára. A kollektív gazdaság, a kommunizmus kiölte az emberekből a lényük lényegét, például hogy szeressék a földet. Nekem még sírva vagy szinte sírva vallották többen is, hogy mennyire szerették azt a földet, amiért annyit küzdöttek, ami életük része volt, és amitől őket megfosztották. Ezt az állapotot próbáltam én még az utolsó pillanatban megragadni. Azóta sikerült még inkább szétzilálni a hagyományos falut, most már csak a nagyszülők emléke őrzi. A kommunizmus után, most a hasonlóan aljas világkapitalista erő szintén azon fáradozik, hogy bemocskoljon, szétverjen erkölcsöt, jellemet, becsületet, igazságot, tisztaságot. A jelenlegi világállapot sokkal alacsonyabb szinten áll, mint 50 évvel ezelőtt. Minden irányító aljerő azon dolgozik, hogy az embert aljas, hitvány, tartás és gondolkodás nélkül cselekvő-végrehajtó tömeggé alacsonyítsa le. – Ezzel is magyarázható, hogy Ön soha nem ódzkodik attól, hogy az aktuálpolitikáról véleményt nyilvánítson? Gesztusértékű volt, amikor 2006-ban nem fogadta el a magyar állami kitüntetést, majd 2011-ben a jobboldali magyar kormánytól átvette. Most hogyan látja a Kárpát-medencei, az erdélyi magyarság helyzetét? – A politikából, ha vérre megy a játék, nem vonhatjuk ki magunkat. Viszont a zsebre végzett politizálást, ha agyonvernének, sem vállalnám. Ezért nem volt soha olyan ambícióm, hogy a politika küzdőterén játékos legyek. Inkább a börtönt vállaltam volna, mintsem képviselő legyek vagy üljek a szennygépezet által létrehozott bársonyszékek valamelyikében. Jórészt labancmesterséggé vált a politizálás. Mátyás király halála óta a hivatalos politika mindig a labancok kezén volt, a Habsurgok fullajtárjának lenni soha nem azt jelentette, hogy tűzbe megyek a nemzetemért. A nemzetért a kurucok mentek tűzbe, de ők soha nem voltak a hivatalos politikai erő, ők mindig „a másik oldal” voltak. Sajnos ma is a labancok politizálnak, akik számára az egyéni vagy – legyünk jóhiszeműek – a pártérdek a nemzeti érdek előtt áll. Erről viszont véleményt nyilvánítani kötelessége annak, aki ezt átlátja. Elmondtam egy felvidéki összejövetelen is, hogy mikor lesznek nekünk még olyan politikusaink, mint gróf Batthyány Lajos vagy Nagy Imre miniszterelnök, akik meghaltak a hazáért, a nemzetért. Most a politikusokat az egyéni érdek vezérli. Csak annyit említettem még meg, hogy milyen érdekvédő szervezet az, amelyik például a Beneš-dekrétumok ellen való tüntetéstől „elhatárolta” magát! Gyurcsány Ferenc kitüntetését nem fogadtam el, mert a magam normái szerint nem tehettem meg. Erkölcsi kérdés volt, hogy a nemzet szennyét megtestesítő személy aláírásával ellátott kitüntetést nem fogadhatok el. – Amikor az interjút egyeztettük, említette, hogy éppen egy monográfiát ír. Min dolgozik éppen, és melyek a további tervei? – Bocz Borika Sepsiszentgyörgyön élt, hihetetlenül tragikus sorsú grafikusművész volt. 26 éves korában már tudta, hogy menthetetlen halálos beteg, súlyos csontrákja volt, 1988-ban, 32 évesen meghalt. A halál közelében fantasztikus szépségű és értékű életművet alkotott. Azért írtam róla monográfiát, mert arra gondoltam, hogy harminc év alatt megírhatta volna bárki, de nem tette, ezért kötelességem, hogy megtegyem, hogy ne vesszen feledésbe egy ilyen rendkívül értékes életmű. Én mindig dolgozom, nem óhajtom elkiabálni, hogy mik vannak bennem, még jó néhány dolog rám vár, de a Nagy Felelősre tartozik, hogy ad-e időt és erőt ezek elvégzésére. A kívánságom annyi, hogy amíg még vagyok, tudjak értelmesen és cselekvőn élni. Bíró Blanka Krónika (Kolozsvár), 2013. július 5.Ballagás a tanítóképzőbenElballagtak tegnap a Babeş–Bolyai Tudományegyetem kihelyezett kézdivásárhelyi tanítóképző karának idei végzős hallgatói. A ballagókat elsőként a Petőfi Sándor-iskola elsősei Fehér Ferenc Útravaló című versével köszöntötték, majd a Vackor Napközi Otthon kis- és nagycsoportosai Gazda Klára Gyermekvilág Esztelneken című gyűjteményéből mutattak be népi gyermekmondókákat. Hegedűn kísért Ábri Béla zenetanár. A negyvennégy, nappali és távoktatási tagozaton végzett hallgatót Kovács Ildikó Katalin, a tagozat igazgatója és Szakács Tímea másodéves hallgató búcsúztatta el, a ballagók nevében pedig Erszény Izabella és Kisgyörgy Katalin mondott búcsúbeszédet. A másodévesek irodalmi-zenés összeállítása után Fűzi Bíborka elsőéves hallgató Hervai Katalin Levél helyett című versét szavalta el, ezt követően díjazták a legjobbakat. A ballagási ünnepség a Vetró-Bodoni Zuzsa művésztanár által tervezett emléklapok átadásával ért véget. (iochom) Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2014. október 25.Konferencia néprajzkutatásról: „Már nem csak sztori, de hisztori”A kolozsvári néprajzoktatás 110. évfordulója alkalmából tartott 2008-as értekezlet folytatásaként évenként szerveznek konferenciát a néprajztudomány és -kutatás jegyében. Az idei konferencia, a sorban a hatodik éppen a magyar néprajz kolozsvári főiskolai képzésének 25. tanévére esik. A konferencián előadást tartott Péntek János is, aki nem csak kezdeményezte, de létrehozta 1990-ben a Babeş-Bolyai Tudományegyetem keretében a néprajz tanszéket, amelyet több mint tíz éven át vezetett is. A kolozsvári magyar néprajzoktatás és -kutatás: tudománytörténet és kulturális örökség című konferenciát, amelyet a BBTE Magyar Néprajz és Antropológia Intézete, a Kriza János Néprajzi Társaság, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság és az Erdélyi Múzeum Egyesület Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztálya közösen szervezett, Keszeg Vilmos nyitotta meg, ismertetve a tematikát. Az előadások középpontjában a néprajzoktatás neves személyiségei, intézményei, eseményei, eredményei és fordulópontjai, kutatói életpályák, a népi kultúra reprezentatív hordozóinak életpályája, kapcsolathálója, tudása, szolgáltatása, a médiának a populáris kultúrákról forgalmazott képe áll többek között. A 25. évforduló alkalmából Szikszai Mária, a Magyar Néprajz és Antropológia Intézet igazgatója köszönetet mondott a már 51. éve oktató Péntek Jánosnak, akinek kezdeményezése és erőfeszítései nyomán indult be a néprajzi felsőoktatás 1990-ben, köszönetet mondott Keszeg Vilmosnak, aki 2002 és 2012 közt volt tanszékvezető, és rengeteget dolgozott a kar építésén. Szikszai Mária megköszönte a valaha volt és a jelenlegi diákok munkáját is: „nélkülük nem lenne néprajzi szakmai közösség ma Erdélyben” - mondta. Az intézetigazgató ígéretet tett arra, hogy lesz még külön ünnepi alkalom a tanév folyamán, amely kimondottan az évfordulóra fokuszál majd. A tudománytörténeti konferencia legszorosabban ide kötődő előadása a Péntek Jánosé volt, Szakadékok fölött, a harmadik (újra)kezdés címmel. 1990-ben felmerült a kérdés, hogy lesz-e Bolyai Egyetem, és akkor született meg az a vágy is, sőt elhatározás, hogy ha lesz, akkor azon belül néprajz szaknak is indulni kell – emlékezett vissza Péntek János, aki akkor már 15 éve tanított fakultatív tárgyként általános etnológiát mint az akkori magyar tanszék legfiatalabb oktatója, és az 1980-as években néprajzi tudományos diákkört is szervezett. Egy-egy történelmi katakizmához kapcsolódik a néprajzi oktatás elkezdődése és abbamaradása – hívta fel rá a figyelmet Péntek János, aki visszautalt a korábbi kezdetekre. A kolozsvári egyetemen 1898-tól folyik néprajzoktatás. A tanszék Szegedre költözése után (1919) e folyamat megszűnt, majd 1940-ben éledt újjá és 1948-ig tartott, bár 1954-ig még tanítottak néprajzi tárgyakat. A következő kegyelmi pillanat 1990-ben érkezett el, nyilván a szünetek alatt is sok minden történt – mondta az előadó, amiről még többet kellene beszélnünk, mert a közelmúltat hajlamosak vagyunk elfelejteni, míg a régmúltat megszépítjük, mitizáljuk. „Nem szerveződött meg” - jelentette ki Péntek János egy írott megfogalmazást helyesbítve: nem magától történt. A fiatalabbak kedvéért elmondta: neki magának nem amolyan menedzseri szerepe volt a folyamatban, hanem igen aktívan hozzájárult a néprajz tanszék megalakulásához. „Nem kezdeményeztem: megcsináltam” - fogalmazott. Felsorolta azok neveit is, akik korábban tanítványai voltak, 1990-től pedig oktatókként vettek részt a tanszék életében, így Keszeg Vilmos, Tánczos Vilmos, Pozsony Ferenc, Könczei Csilla, ekkor hívták meg tanítani a már nyugalmazott Gazda Klárát is. Kezdetben csak mellékszakként lehetett néprajzot tanulni, 2003 óta főszakként is választható volt, 2007 óta pedig monoszakos képzés zajlik. A kolozsvári magyar néprajzi tanszék országos szinten az egyetlen – tehát mi vagyunk a legjobbak, ugyanakkor rendszeridegen a felsőoktatási szisztémában– könnyedén kialakult a jó kapcsolat a magyarországi oktatókkal is, folyamatosan vannak cserék, mennek innen oda, onnan ide tanítani és tanulni is. Péntek János jelenleg etnobotanikát oktat a harmadéves néprajzhallgatóknak. „Szoktam mondogatni, hogy ez még csak sztori, nem history, de most már úgy látom, ez bizony történelem” - jelentette ki. Azt is fontosnak tartotta kiemelni, hogy a magyarországi néprajzi felsőoktatási intézményekkel már kezdetektől szoros kapcsolatot ápoltak a kolozsváriak, folyamatosan jöttek onnan oktatók és diákok, illetve innen is mentek oda tanítani és tanulni egyaránt. A pénteki konferencián is jöttek Magyarországról: Gráfik Imre néprajzkutató mellett előadást tartott Nagy Janka Teodóra, a Pécsi Tudományegyetem oktatója, Kuti Klára, a tatai néprajzi múzeum munkatársa és Bereczki Ibolya, a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum megbízott főigazgatója. Rajtuk kívül nem csak kolozsvári oktatók és doktoranduszok voltak jelen, hanem Erdély különböző pontjairól érkeztek kutatók. Az első két rendezvény előadásai 2010-ben, a következő három rendezvény anyagai pedig 2012-ben a KJNT évkönyvében láttak napvilágot, a 2013-as konferencia előadásai 2014-ben kerülnek közlésre. Zsigmond Júlia maszol.ro 2015. április 2.Gazda Klárát köszöntöttékKözöttünk jár, évtizedek óta végzi kutatásait csendben, a ’90-es változás után tanított egyetemen, alapító tagja a Kriza János Néprajzi Társaságnak, neves szaktestületek tagja, többszörösen kitüntetett és elismert, vérbeli néprajzkutató. A hetvenéves Gazda Klárát egy kicsit késve, de tisztelettel, szeretettel köszöntötték szakmabeliek és tisztelői tegnap két néprajzi jellegű kiadvány sepsiszentgyörgyi bemutatóján. A Székely Nemzeti Múzeumban tartott rendhagyó könyvbemutató az Erdélyben művelt néprajzi szakma ünnepének is mondható. Fennállásának huszonötödik évfordulóján a Kriza János Néprajzi Társaság röviden ismertetett huszonkettedik évkönyve egyfajta összegzése is annak, ami tudomány- és kutatástörténeti szempontból meghatározza a romániai magyar néprajzélet (kutatás, feltárás, oktatás, kiadványok) legfontosabb pilléreit. A Keszeg Vilmos néprajzkutató, egyetemi tanár és két doktorandusz hallgatója, Szász István Szilárd, valamint a sepsiszentgyörgyi Zsigmond Júlia által szerkesztett kötetben háromszéki vonatkozású írások is szerepelnek, többek között Albert Ernő Néprajz és Iskola című tanulmánya – amely a Székely Mikó Kollégiumhoz kötődik –, Szőcsné Gazda Enikő az 1930-as évekbeli háromszéki szőttesmozgalom történetét mutatja be, Pozsony Ferenc A székely társadalom kutatása című tanulmánya is forrásanyag a további feltárásokhoz. A zabolai Csángó Néprajzi Múzeum gyűjteményét ismertető, Kinda István által összeállított kötetet Szőcsné Gazda Enikő méltatta, aki a múzeum alapítására és 2003-as megnyitására is utalt, kiemelve, hogy az intézmény Pozsony Ferenc magángyűjteményéből nőtte ki magát és vált a helyi magyar és román, a szász és a moldvai csángó népélet hagyományainak tárhelyévé. Fekete Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. április 9.Néprajzosok találkozójaKissé elkésve ugyan, de a 70. életévét betöltő Gazda Klára néprajzkutatót is felköszöntötték a megalakulásának 25. évfordulóját ünneplő Kriza János Néprajzi Társaság 22. évkönyvének, valamint Kinda Istvánnak a zabolai Csángó Néprajzi Múzeum gyűjteményét ismertető kötete bemutatóján. A bensőséges hangulatú eseményre az elmúlt hét folyamán került sor a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban. Székelyföld és Kolozsvár közötti kapcsolat fontosságát és létjogosultságát a Kriza János Néprajzi Társaság és intézményünk között több mint 20 éve fennálló szoros együttműködés, valamint az ebből fakadó szakmai fórumok és könyvbemutatók hosszú sora bizonyítja – állapította meg a vendégeket köszöntő beszédében Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója. A Kinda István könyvét méltató Szőcsné Gazda Enikő rámutatott, a szerző témaválasztása nem véletlenszerű, hiszen a zabolai részleg egykori muzeológusaként szívén viseli az ott tárolt anyag sorsát. Az előzmények ellenére végig objektivitásra törekedő Kinda tanulmányából többek között megtudhatjuk, hogy a jelenlegi múzeum dr. Pozsony Ferenc kolozsvári egyetemi tanár, akadémikus magánygyűjteményéből nőtte ki magát, és 2003-ban intézményesült. Falai között a csángó használati tárgyakon túl házi szőttesek, ruhadarabok, bútorok, a vallásos élet kellékei és a gorzafalvi kerámia jellegzetes darabjai is fellelhetők. Idelátogatva ugyanakkor a helyi székely és román kultúra termékeivel, szokásaival is megismerkedhetünk, de gazdagon szemlélteti a juhászat tárgyi vetületeit is. A zabolai múzeum tehát egy összetett kultúraértelmezés mentén szerveződött, amit megálmodója, illetve működtetői a látogatókban is próbálnak tudatosítani. Pozsony Ferenc akadémikus rövid, de tartalmas beszédét dr. Gazda Klára köszöntésével és munkásságának méltatásával indította. Persze nem véletlenül, hiszen mint azt kifejtette, a szerénységéről és szorgalmáról elhíresült kutatónak a Kriza János Néprajzi Társaság megalapításában is elévülhetetlen és meghatározó szerepe volt. Kiderült továbbá, hogy a társaság alapjait voltaképpen már az 1990 februárjában, Kézdivásárhelyen megejtett tanácskozásuk során sikerült lerakniuk, megalakulására azonban csak márciusban, az unitárius egyház kolozsvári belvárosi parókiájának épületében került sor. 1994-től szakkönyvtárat, archívumot és vendégszobákat is magába foglaló székházzal rendelkeznek, a https://www.kjnt.ro címen pedig a világhálón honlapot működtetnek, ahol romániai magyar néprajzi és moldvai csángó bibliográfiát, balladákat, fotókat és szakkönyvtári katalógust tartalmazó adattár is található. Pozsony Ferenc elmondása szerint a Keszeg Vilmos néprajzkutató és egyetemi tanár, valamint két doktorandusz diákja, Szász István Szilárd és a sepsiszentgyörgyi Zsigmond Júlia szerkesztésében megjelent idei évkönyvük egyfajta összegzése mindannak, ami tudomány- és kutatástörténeti szempontból a romániai magyar néprajz meghatározójának nevezhető. Megelégedéssel nyugtáztuk, hogy benne több háromszéki vonatkozású írás, például Albert Ernő Néprajz és iskola című tanulmánya is fellelhető. Bedő Zoltán Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2016. június 11.Korszerűsítették a néprajzi részleget ( Székely Nemzeti Múzeum)A korábbihoz képest korszerűbb, a társadalmi rétegződést is szemléltető elemekkel bővült a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum néprajzi részlegének második emeleti alapkiállítása. A Még felöltözködöm innepi gúnyámba című kiállításon népi viseletek, textíliák és hozománykellékek révén ismerjük meg a háromszéki tárgyi és ruházati örökség egy részét. A néprajzi alapkiállítás három tematikára épül, ezek egyike a most felújított rész. Az első emeleti A gyermekkor tíz éve kiállítás, valamint a régi népi mesterségeket bemutató terem továbbra is változatlan, a viselet-textil-hozomány kiállítás ellenben lényeges változáson ment át. Az egykor Gazda Klára által kidolgozott tematika nem változott, ellenben új koncepció szerint válogattak a kiállításrendezők a múzeum közel tizenhétezer darabot számláló néprajzi gyűjteményéből. Lényeges elem, hogy a tíz felöltöztetett bábun minden egyes ruhadarab összeillő, vagyis egy adott korból származik, és településenként az élet más-más pillanatait, eseményeit rögzíti, van köztük felsőrákosi esküvői, árapataki magyar, árkosi idősasszony-, sepsiszentgyörgyi iparos-, bodosi polgári, magyarhermányi női viselet. Szintén új elem a kuckósítás: cipészműhelybe, kenderfeldolgozóba, kelengyetárgyakat bemutató konyhába pillanthatunk be, a negyedik kuckóban háromszéki népi mesterségekről láthatunk rövidfilmeket. Egy polgári és egy nemesi szobabelsőt is berendeztek annak minden kellékével együtt, de nem hiányzik a kelengyés szekér sem, amelyet homokágyon helyeztek el. A tárlókban különböző mesterségek szerszámait, szerelmi ajándékokat, szőtteseket, varrottasokat, hímzett textíliákat látunk, ezek megvilágítása műtárgykímélő. Szőcsné Gazda Enikő kiállításrendező lapunknak elmondta: a felújítás igazi csapatmunkában történt, a dizájn, a világítás, a fényképelemek, a gyűjteménydarabok restaurálása, az asztalosmunka mind hozzájárult a megjelenítéshez, Éltes Barna, Musát Arnold, Lázár-Prezsmer Kinga, Oláh József nélkül mindez nem sikerült volna, a Kinda István és Simon József által készített kisfilmek, valamint a Bartha Zonga és Vinczeffy Orsolya vezette múzeumpedagógiai foglalkozások pedig élettel töltik meg a kiállítást. Fekete Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. szeptember 7.Újrazsindelyezték a csernátoni skanzen bélafalvi házátA csernátoni Haszmann Pál Múzeum szabadtéri néprajzi kiállításának egyik jelentős épülete az 1726-ban készült ház, melynek középső helyiségében a mestergerendába vésték az építtető nevét és az építés időpontját: „Isten segedelmével építette Orbán Sámuel 1726-ban 36. évében György Ferencz írta és Vészi János kivágta.” Ez azt jelenti, hogy György Ferenc írástudó emberként felírta a szöveget, és Vészi János jó kezű faragómester véste azt fel az utókor számára. A házat az 1970-es években vásárolta meg a Székely Nemzeti Múzeum Gazda Klára néprajzkutató és munkatársai ajánlására. Orbán Sámuel leszármazottja, a matuzsálemi kort megélt Orbán Lázár, a bélafalvi csűrmúzeum megteremtője is arra vágyott, hogy az épület a múzeumba kerüljön. A házat Bélafalván lebontották, darabjait leszámozták, és 1973-ban a csernátoni múzeum szabadtéri kiállításán újrarakták. A közelmúltban a Székely Nemzeti Múzeum anyagi támogatásával új zsindelytető került a bélafalvi házra, ugyanakkor az 1835-beli Rákosi-féle székely kaput is újrazsindelyezték. Iochom István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) lapozás: 1-30 | 31-47
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
